Szolgáltatókra, Üzleti partnerekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató v.1.0 – Hatályos: 2019.04.15.
Jelen adatkezelési tájékoztató a Pillapont.hu-ra vonatkozik, mely Szamosi Tibor és Szamosi Ivett működtetésében áll (a továbbiakban Pillapont.hu vagy Pillapont). Az adatkezelési tájékoztató leírja, hogyan gyűjti és dolgozza fel a Pillapont a (leendő, meglévő és egykori) Szolgáltatóival és más üzleti partnereivel kapcsolatos személyes adatokat. Ez az adatkezelési tájékoztató tehát a Szolgáltatók és más üzleti partnerek (a továbbiakban együttesen vagy külön-külön „Üzleti partnerek” vagy „Ön”) nevében fellépő tulajdonosok, alkalmazottak, képviselők és egyéb természetes személyek személyes adataira vonatkozik.
A jelen adatkezelési tájékoztató értelmében Üzleti partner lehet: Bármilyen szépségipari szolgáltató (pillás, kozmetikus, sminkes, stb.), aki szolgáltatásait, termékeit a weboldalukon, alkalmazásaikban vagy más módokon elérhetővé kívánja tenni a felhasználók részére.
Olvassa el az Adatvédelemre és sütikre vonatkozó irányelveinket is, melyben leírjuk, (1) hogy a Pillapont.hu hogyan dolgozza fel a Szolgáltatók szolgáltatásait igénybe venni kívánó ügyfelek személyes adatait, illetve azt is, hogy (2) a Pillapont hogyan használ ügyfeleknek készült weboldalán és alkalmazásaiban sütiket.
A Pillapont.hu sütikre vonatkozó irányelveiről itt olvashat bővebben.
Adatgyűjtés
Az, hogy a Pillapont.hu az Üzleti partnertől milyen személyes adatokat gyűjt, függ a köztük levő üzleti kapcsolattól, a Pillaponttal való kölcsönös együttműködéstől, az Üzleti partner döntéseitől, és az általuk igénybe vett termékektől, szolgáltatásoktól és egyéb funkcióktól. Az Üzleti partnerről gyűjtött személyes adatok a következők lehetnek. (Egyes helyzetekben a felsorolt adatok némelyike nem tekinthető személyes adatnak, mivel egy vállalkozásra, nem pedig egy személyre vonatkoznak):
Az Ön által megosztott személyes adatok
Kapcsolattartó adatok
Gyűjtjük az Üzleti partnerek kapcsolattartásra szolgáló adatait, így a vezeték- és keresztnevüket, (amennyiben kötelező) a születési dátumukat, az üzleti címüket és az e-mail címüket, a telefonszámukat, faxszámukat.
Pénzügyi adatok
Gyűjtjük a kifizetésekhez, a számlázáshoz szükséges adatokat, így a banki adatokat is: bankszámlaszámot, adószámot, stb.
Hitelesítésre szolgáló adatok
A regisztrációs folyamat részeként a Pillapont kérheti Öntől (vagy képviselőjétől) a fényképes igazolványa másolatát, vagy más olyan információt, mely segít az Ön és cége beazonosításában.
Egyéb adatok
A Pillaponttal való kommunikáció során a kommunikáció anyagát rögzíti és feldolgozza. Az ügyfélszolgálattal való telefonos beszélgetésbe más munkatársak is belehallgathatnak, illetve a hívásokat rögzíthetjük minőségbiztosítási okokból és képzésekben való felhasználáshoz. A felvételeket panaszok kezeléséhez és csalások felderítéséhez is felhasználhatjuk. A hanganyagokat korlátozott ideig őrizzük meg, azok egy bizonyos idő elteltével automatikusan törlődnek, hacsak a Pillapontnak nem fűződik jogos érdeke azok hosszabb távon való megőrzéséhez, mint a csalások kivizsgálása, vagy más törvényi okok.
Egyéb automatikusan gyűjtött adatok
A Pillapont internetes szolgáltatásainak, így az online regisztráció és az online felhasználói fiók (pl. vezérlőpult) felületeinek, illetve a Pillapont alkalmazásainak használata közben a Pillapont.hu automatikusan is gyűjt adatokat, amelyek közül némelyik személyes adatnak minősülhet. Ilyen adat lehet például: nyelvi beállítások, IP-cím, helyadatok, készülékbeállítások, a készülék operációs rendszere, naplózási adatok, használat ideje, kért URL-cím, állapotjelentés, böngésző típusa, böngészési előzmények, a felhasználó foglalási azonosítója, megtekintett adatok típusa, konverzió alakulása (azaz a megtekintés eredményez-e foglalást).
Azáltal, hogy a vállalkozása más személyek személyes adatait megosztja (például az alkalmazottakéit), Ön megerősíti, hogy az érintett személyeket tudnak és beleegyeznek a személyes adataik Pillapont általi felhasználásába a jelen Adatkezelési tájékoztatóval összhangban.
Más forrásból származó egyéb adatok
Fizetésképtelenségre vonatkozó adatok
Fizetésképtelenségi ügyekben a Pillapont.hu a csődeljárásban résztvevő felektől, bíróságtól vagy más hatóságtól szerezhet adatokat az Üzleti partnerre vonatkozóan.
Rendfenntartó szervek és adóhatóságok adatkérelmei
A Pillapont az Üzleti partnerről adatokhoz juthat rendfenntartó szervektől vagy adóhatóságoktól, amennyiben a partner nyomozásban érintett.
Visszaélések felderítése
Bizonyos esetekben, illetve amikor törvényileg előírt, a Pillapontnak harmadik feleken keresztül kell adatokhoz jutnia a visszaélések felderítése és megelőzése értekében.
Adatfeldolgozás céljai
Az Üzleti partnerről gyűjtött adatokat, melyek között személyes adatok is lehetnek, az alábbi célokból használjuk fel:
1. Regisztrálás és fiókkezelés
A Pillapont.hu a fiók, kapcsolattartó adatokat a Pillapont.hu platformon való regisztráláshoz használja fel, így azonosításra és az Üzleti partnerrel való együttműködés kezelésére.
2. Ügyfélszolgálat
A rendelkezésére bocsátott – esetleg személyes – adatokat ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtására használjuk fel, többek között, hogy válaszolhasson az Üzleti partner kéréseire, kérdéseire és más felkereséseire.
3. Egyéb tevékenységek és értékesítés
A Pillapont.hu az Üzleti partnereit események tartására, illetve azokon való részvételre is megkérheti, amennyiben a megítélésünk szerint ezek az Üzleti partner(ek) számára hasznosak. A személyes adatok arra is felhasználhatjuk, hogy az Üzleti partnereket online fórumokon való részvételre vagy ezek szervezésére kérjük, ösztönözzük. Az Üzleti partnereink a Pillapont.hu szolgáltatásaval és a saját termékeik vagy szolgáltatásaik kapcsán gyakran ismételt kérdéseket tehessenek fel. A Pillapont a személyes adatokat, így a kapcsolattartó adatokat is beleértve, rendszer- és termékértesítések küldésére, a hírlevelének kézbesítésére, az Üzleti partnert ajánlási programokban vagy versenyeken való részvételre ösztönözze, vagy más értékesítési kapcsolattartási céllal is felhasználhatja. Ha közvetlen elektronikus értékesítési levelek küldésére használunk fel személyes adatokat, a Pillapont leiratozási lehetőséget ajánl fel.
4. Üzenetküldő szolgáltatások
A Platform lehetővé teszi az Üzleti partnereinek, hogy kapcsolatba lépjenek a vendégeikkel. Ezeket az e-maileket a Pillapont is megkapja. A Pillapont-nak hozzáférése van a vendég és szolgáltató közötti kommunikációhoz és automatizált eszközöket használ az e-mailek szűrésére és elemzésére többek között a következő okokból: biztonság elősegítése, csalások megelőzése, törvényi és hatósági követelményeknek való megfelelés, esetleges szabálysértés kivizsgálása, termékfejlesztés, kutatás, ügyfél-elégedettség biztosítása (beleértve azt is, hogy időnként Önt érdekelhető információt és ajánlatokat oszthatunk meg Önnel), ügyfélszolgálat és technikai segítségnyújtás. Felhívjuk rá a figyelmét, hogy a Pillapont.hu kapcsolattartó felületein minden küldött és kapott üzenetet megkap és tárol.
5. Adatelemzés, fejlesztés, kutatás:
A Pillapont.hu a rendelkezésére bocsátott – esetleg személyes – adatokat adatelemzésre használhatja, a saját szolgáltatásainak tökéletesítése és a vendégélmény javítása érdekében, valamint tesztelési célokból, hibajavítás végett és a Platform online szolgáltatásainak jobb felhasználhatósága és magasabb minősége érdekében. A Pillapont arra is felkérheti az Üzleti partnereit, hogy felmérésekben vagy más piaci kutatásban vegyenek részt. Egyes Üzleti partnereket olyan online felületek használatára kérhetünk fel, melyeken a Pillapont és/vagy más Üzleti partnerekkel oszthatják meg tapasztalataikat. Amennyiben felmérésben, piackutatásban vagy egyéb online felületen való részvételre kap felkérést, tájékozódjon a személyes adatok esetleges, a jelen adatkezelési tájékoztatótól eltérő használatáról.
6. Adatvédelem, visszaélések felderítése és megelőzése
A rendelkezésünkre bocsátott – esetleg személyes – adatokat visszaélések, jogellenes vagy szabálysértő cselekmények kivizsgálására, megelőzésére és felderítésére használjuk fel. Ez olyan személyes adat is lehet, amelyet az Üzleti partner a Pillapont.hu rendelkezésére bocsátott, mely lehet a regisztráláskori hitelesítés céljából kért adat, automatikusan gyűjtött személyes adat, vagy más forrásból (harmadik felektől, így akár a vendégektől) származó személyes adat. A Pillapont.hu, ha szükséges, büntető eljárások előresegítése okán is felhasználhat személyes adatokat, melyeket a rendfenntartó szervekhez és külső tanácsadókhoz juttathat el. A Pillapont a személyes adatokat kockázatfelméréskor és biztonsági célokra is felhasználhatja, így a felhasználók azonosítására is.
7.Törvényi előírások és jogi szabályozások
Néhány esetben jogi viták vagy panaszok kezeléséhez és megoldásához, törvényi és szabályozó szervek általi vizsgálatokhoz, valamint az Üzleti partnereinkkel kötött megállapodások betartatásához vagy a felhasználók panaszainak rendezéséhez (ésszerű mértékig) is szüksége lehet a Pillapontnak a rendelkezésére bocsátott – esetleg személyes – adatokra.
Ha a személyes adatait automatikusan dolgozzuk fel, aminek Önre nézve jogi vagy más, jelentős következményei lesznek, megtesszük a megfelelő intézkedéseket a jogai megvédése érdekében. Ilyen lépés lehet az automatizmus megszakítása.
Jogalap: Az 1. és 2. célok esetében a Pillapont arra a jogalapra támaszkodik, hogy a személyes adatok kezelése a Pillapont és az Üzleti partner közötti szerződés teljesítése miatt szükséges. A szükséges személyes adatok szolgáltatásának elmulasztása esetén a Pillapont-nak nem áll módjában az Szolgáltatót regisztrálni vagy az Üzleti partnerrel együttműködni, illetve ügyfélszolgálati támogatást nyújtani. A 2.-tól a 7. pontig terjedő célok tekintetében a Pillapont a jogos érdekeinek jogalapjára támaszkodik, a szolgáltatásainak nyújtása, a csalások megelőzése és a szolgáltatások színvonalának emelése céljából. Amikor a személyes adatok felhasználása a Pillaponton vagy egy harmadik fél jogos érdekei érvényesítése céljából szükséges, a Pillapont minden esetben mérlegeli az Ön személyes adatai védelmére vonatozó jogait és érdekeit a Pillapont vagy valamely harmadik fél jogaival és érdekeivel szemben.
A 6. és a 7. pontok értelmében a Pillapont.hu, amennyiben szükségeltetik, jogi kötelességeinek is köteles eleget tenni (mint például a rendészeti szervektől beérkezett kérelmek esetében).
Amennyiben tiltakozni kíván a C-től E pontokig terjedően meghatározott adatkezelések ellen és az alkalmazandó mértékben közvetlenül nem áll rendelkezésre semmilyen leiratkozási mechanizmus az Ön számára (például fiókbeállításaiban), kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az info@pillapont.hu címen.
Adatmegosztás
• Személyes adatok megosztása társvállalatainkkal:Annak érdekében, hogy a Pillapont szolgáltatásait (például az ügyfélszolgálati támogatást) zavartalanul tudjuk biztosítani, az adatait (melyek között személyes adatok is lehetnek) megoszthatjuk a Pillapont partnereivel, melyek a Pillapont szolgáltatói lehetnek.
• Megosztás harmadik felekkel. Üzleti Partnereink személyes adatait csak úgy és akkor osztjuk meg harmadik felekkel, ahogy és amikor arra törvényi felhatalmazást kapunk, illetve ahogy azt az alábbi esetekben leírjuk. A személyes adatait nem adjuk el és nem adjuk bérbe harmadik feleknek.
• Szolgáltatók (beleértve a beszállítókat is). Személyes adatait olyan szolgáltatást nyújtó harmadik feleknek adhatjuk tovább, melyek a szolgáltatásaink nyújtásában, adattárolásban, illetve a nevünkben történő üzleti tevékenység lebonyolításában vesznek részt. Ezek a szolgáltatók csak a megbízási feltételeikben szereplő módon kezelik a személyes adatokat, és ahogyan az a Pillapont.hu felé nyújtott szolgáltatásaikhoz elengedhetetlen.
• Fizetési szolgáltatók és más pénzügyi intézmények: Az Üzleti Partnerek és a Pillapont közötti tranzakciók feldolgozása céljából a szükséges mértékben megoszthatjuk a személyes adatokat fizetési szolgáltatókkal vagy más pénzügyi intézményekkel.
• Tájékoztatási kötelezettség. Amennyiben a törvény megköveteli, a szolgáltatásaink színvonalának fenntartásához, jogi eljárásokhoz, vagy jogaink, felhasználóink jogainak, illetve a Pillapont és partnerei jogainak védelméhez mindenképp szükséges, személyes adatokat szolgáltathatunk ki a hatóságoknak, nyomozást folytató szerveknek, vagy társcégeinknek.
Összesített adatok továbbadása és kiszolgáltatása. Összesített formában és/vagy az Ön adatait be nem azonosítható formában adatokat oszthatunk meg harmadik felekkel, például piaci vagy demográfiai elemzés céljából.
Adatmegosztás a partnereinkkel
Az üzleti partnerek adatait meg is oszthatjuk a szolgáltatási partnereink többi tagjával a lent leírtak értelmében és a szerződési megállapodásaink keretein belül. A Pillapont és a szolgáltatást nyújtó partnerek minden tagja arra kényszerülhet, hogy az üzleti partnereink személyes adatait egymás közt megossza, hogy az internetes felületeinken megvédhesse az összes felhasználót az esetleges visszaélésektől.
Az adatmegosztás célja:
• 1. szolgáltatások biztosítása (ideértve az üzleti partnerek fiókjainak kezelését és támogatási szolgáltatásokat),
• 2. visszaélések és más törvénybe ütköző tevékenységek észlelése, megelőzése és kivizsgálása,
• 3. adatelemzésünk és termékeink tökéletesítése,
• 4. internetes szolgáltatásaink személyre szabása, vagy a marketinganyagainkat kapó fél beleegyezésének kérése, vagy ezek küldése a vonatkozó törvények keretein belül, és
• 5. a vonatkozó törvények betartása.
A Pillapont tagjainak törvényes érdekeit szem előtt tartva kap kézhez és oszt meg személyes adatokat az 1. és a 4. pontok értelmében a szolgáltatásaik biztosítása vagy az üzleti partnereik szolgáltatásainak igénybe vétele, ill. a visszaélések megelőzése és a szolgáltatásaik javítása érdekében. A Pillapont vagy egy harmadik fél törvényes érdekeit szem előtt tartva használ fel személyes adatokat, mindig egyensúlyt igyekszik találni az üzleti partner adatvédelmi jogai és érdekei, illetve a Pillapont.hu vagy egy harmadik fél jogai és érdekei között.
Az 5. cél értelmében a Pillapont.hu, amennyiben szükségeltetik, jogi kötelességeinek is köteles eleget tenni (mint például a rendészeti szervektől beérkezett kérelmek esetében).
Amennyiben tiltakozni kíván a 1.-től a 4. pontokig terjedően meghatározott adatkezelések ellen és az alkalmazandó mértékben közvetlenül nem áll rendelkezésre semmilyen mentességi mechanizmus az Ön számára (például fiókbeállításaiban), kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az info@pillapont.hu címen.
Adattárolás más országokban
A Pillapont nem tárol adatokat más országban.
Biztonság
Az európai adatvédelmi törvényekkel összhangban megfelelő lépéseket teszünk annak biztosítására, hogy személyes adatai ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe, illetve hogy azokkal visszaélés ne történhessen.
Biztonsági intézkedések és technikai, valamint fizikai korlátozások vannak érvényben nálunk azt elősegítendő, hogy a szervereinken az adatok (a személyes adatokat is beleértve) ne legyenek hozzáférhetőek. Kizárólag az arra jogosult személyek használhatják fel a személyes adatokat olyan mértékben, ahogyan az a munkájukhoz szükséges.
Adatmegőrzés
A személyes adatokat az általunk szükségesnek ítélt ideig őrizzük meg, hogy Üzleti Partnerünkkel való üzleti kapcsolatunkat kezeljük, hogy biztosítani tudjuk a Pillapont.hu szolgáltatásait Üzleti Partnerünk számára, hogy megfeleljünk a hatályos törvényeknek (az iratok megőrzésére vonatkozó törvényeket is beleértve), megoldjuk a harmadik felekkel az esetleges vitákat, illetve bármely egyéb célból, mely elengedhetetlen a Pillapont.hu üzletvitele szempontjából. Minden általunk tárolt személyes adatra a jelen Adatkezelési tájékoztató szabályai vonatkoznak. Ha kérdése van az általunk feldolgozott valamely személyes adata tárolási idejére vonatkozóan, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba a kapcsolat oldalon található elérhetőségek bármelyikén.
Az Ön jogai és lehetőségei
Szeretnénk, ha beleszólása lenne abba, hogy hogyan használjuk fel a személyes adatait. Ezt a következő módokon teheti meg:
• kérheti, hogy adjuk ki az általunk tárolt személyes adatainak másolatát;
• Jelezheti felénk, ha bármilyen változás történt a személyes adataiban, és kérhet minket, hogy javítsunk ki bármely általunk tárolt téves adatot Önről;
• Bizonyos esetekben kérheti, hogy töröljük, blokkoljuk vagy korlátozzuk az Önről tárolt személyes adatait, vagy ellenezheti a személyes adatai felhasználásának egyes módjait; illetve
• Bizonyos esetekben kérheti, hogy küldjük tovább az általunk tárolt személyes adatait egy harmadik félnek.
Amikor a személyes adatai felhasználásának előfeltétele az Ön beleegyezése, a hatályos törvényekkel összhangban ezt a beleegyezést bármikor visszavonhatja. Ezenkívül, amikor jogos érdekekre vagy közérdekekre alapozva dolgozzuk fel a személyes adatait, mindig lehetősége van az adatok ilyen jellegű felhasználását ellenezni, a hatályos törvényekkel összhangban.
Számítunk az Ön segítségére abban, hogy az általunk tárolt személyes adatai teljesek, pontosak és naprakészek legyenek. Kérjük, lépjen velünk kapcsolatba és jelezze haladéktalanul, ha bármely személyes adata téves vagy pontatlan.
Kérdés vagy panasz
Ha bármilyen kérdése vagy észrevétele van a személyes adatai fentebb leírt kezelésével kapcsolatban, vagy szeretné a jelen Nyilatkozatban leírt jogait gyakorolni, kérjük lépjen kapcsolatba velünk az info@pillapont.hu e-mail címen. A Pillapont minden, adatvédelemmel kapcsolatos kérdést és panaszt megvizsgál. A Pillapont a panaszokat a felhasználók érdekeivel összhangban igyekszik megoldani. Kérdéssel vagy panasszal a helyi adatvédelmi hatósághoz is fordulhat.
Jelen Adatkezelési tájékoztató módosításai
Ahogyan a Pillapont, úgy ez az Adatkezelési tájékoztató is változhat időről-időre. Lényegi vagy Önre kiható változtatás esetén (pl. ha a fentiekben leírttól eltérő célból kezdjük el feldolgozni a személyes adatait) még annak megkezdése előtt kapcsolatba fogunk lépni Önnel.
Nyíregyháza, 2019.04.12.